Jobbik TV - Orbán tovább üldözné, a Jobbik kiáll a Gárdáért
A Magyar Nemzeti Gárda volt a fő témája Orbán Viktor miniszterelnök és a Jobbik frakció találkozójának. A nemzeti párt által kezdeményezett megbeszélést követően Orbán Viktor szélsőséges pártnak bélyegezte a Jobbikot és kijelentette, a kormány nem hagyja büntetlenül az állam erőszak-monopóliumát megkérdőjelező, félkatonai szervezetek masírozását. Vona Gábor, a Jobbik elnöke elmondta, a Gárda egyetlen bűncselekményt sem követett el, ehelyett mindenkor kiállt a bajbajutott emberek mellett, ezért sem fogadják el Orbán Viktor álláspontját és ki fognak állni a Gárdáért. A találkozón szó esett Magyarország Izraelhez fűződő viszonyáról is. Orbán Viktor kijelentette, hazánk az Európai Unió fősodrához hasonló kapcsolatot kíván kialakítani Izraellel, míg Vona Gábor arra figyelmeztetett, hogy Izraelnek hazánkkal kapcsolatos tisztázatlan ügyei után tenni kell az ellen, hogy Magyarország ne legyen Izrael gyarmata.
Kiemelt videó
Jobbik TV - Orbán tovább üldözné, a Jobbik kiáll a Gárdáért
10:19
A Magyar Nemzeti Gárda volt a fő témája Orbán Viktor miniszterelnök és a Jobbik frakció találkozójának. A nemzeti párt által kezdeményezett megbeszélést követően Orbán Viktor...
Összes videó (162 találat)
Jobbik TV - EU - Jobbikos EP-képviselők felszólalásai - összefoglaló
2010-07-09 (08:50)
Morvai Krisztina Az Európai Unión kívülről az Unióba érkező élelmiszertermékekkel kapcsolatos jelentés kapcsán megjegyezte, hogy az a gazdák...

Jobbik TV - Magyar Nemzeti Gárda avatás a Bajtársiasság Napján
2010-07-05 (10:46)
A Magyar Nemzeti Gárda ünnepélyes avatásán több száz gárdista tett esküt a Magyar Szent Korona másolata előtt az Erzsébet-téren. A...

Jobbik TV - EU - Morvai Krisztina és Szegedi Csanád felszólalásai - összefoglaló
2010-06-17 (05:38)
Morvai Krisztina, a Jobbik EP-képviselője a strasbourgi plenáris ülésen a nők jogairól szólva kijelentette: Magyarországon a nők többsége nem...

Jobbik TV - "Igazságot Magyarországnak" - nemzeti motorosok Brüsszelben
2010-06-10 (08:01)
A Trianoni Békediktátum 90. évfordulóján a Nemzeti Érzelmű Motorosok közel harmincfős motoros küldöttsége június 3-án átadta a magyarság...

Jobbik TV - Morvai Krisztina a vidéken élő nők érdekeinek védelmében
2010-06-07 (06:01)
Morvai Krisztina a vidéken élő, gazdálkodó nők érdekeinek védelmében emelt szót a témáról szóló bizottsági vitában. A Jobbik...

Jobbik TV: Morvai Krisztina felszólalása a segélyflotta izraeli megtámadása kapcsán
2010-06-07 (01:35)
Morvai Krisztina, a Jobbik EP delegációjának vezetője, Európai Parlamenti képviselő, az EP Emberi Jogi Bizottságában tiltakozott a Gázába tartó...

Jobbik TV - EU - Morvai Krisztina és Szegedi Csanád felszólalásai - összefoglaló
2010-05-21 (09:19)
Összefoglaló Morvai Krisztina és Szegedi Csanád képviselők Európai Parlamentben elhangzott felszólalásaiból.

Jobbik TV: Gárdisták és hazafiak a gátakon!
2010-05-18 (06:49)
Több száz gárdista és hazafi segít országszerte az árvíz sújtotta területeken. A nemzeti radikális tábor egésze megmozdult, hogy segítsen a...

Jobbik TV - A Jobbik frakció a Szent Korona előtt is letette esküjét
2010-05-15 (10:57)
A Jobbik 47 országgyűlési képviselője a parlamenti eskü előtt a Magyar Szent Korona előtt is esküt tett. Vona Gábor ígéretéhez híven az Új...

Jobbik TV - EU - Morvai Krisztina és Szegedi Csanád felszólalásai - összefoglaló
2010-05-08 (09:01)
Morvai Krisztina és Szegedi Csanád a héten többször is felszólaltak az EP plenáris ülésén. Szegedi Csanád harcot hirdetett a korrupció ellen és...

Jobbik TV - EU - Morvai Krisztina az Európai Emberi Jogi Konvencióról
2010-05-07 (06:03)
Mi szükség van arra, hogy az Európai Unió, amely - szerencsére - nem egy önálló állam, csatlakozzon ahhoz az Európai Emberi Jogi Konvencióhoz,...

Jobbik TV - EU - Morvai Krisztina a nőkereskedelemről és a prostitúcióról
2010-05-06 (04:23)
Morvai Krisztina felszólalása emberkereskedelem és prostitúció témában arról, hogy az szexuális kizsákmányolás céljából történő...

Jobbik TV - EU - Morvai Krisztina a feleségbántalmazásról
2010-05-05 (03:35)
Morvai Krisztina EP bizottsági felszólalása a feleségbántalmazásról. A nők elleni erőszak Magyarországon még mindig tabutéma. Az európai...

Jobbik TV - Törvénytelen pártadatbázisok - vizsgálóbizottságot kezdeményez a Jobbik
2010-04-27 (06:23)
A Jobbik parlamenti vizsgálóbizottság felállításával kívánja felderíteni a Fidesz és az MSZP titkos és törvénytelen választói adatbázisait -...

Jobbik TV - Tovább az igazság útján
2010-04-25 (10:47)
A Jobbik várhatóan 47 mandátumot szerez az országgyűlésben. A választások második fordulójának eredményváróján Vona Gábor, a Jobbik elnöke...

Jobbik TV - "A küzdelem folytatódik" - interjúk az áttörés napján
2010-04-16 (09:07)
A Jobbik TV vidéki tudósítóinak összeállítása az áttörés napjáról, az április 11-ei választások éjszakájáról a Sportmax csarnokból....

Jobbik TV - Az Áttörés Napja
2010-04-12 (09:04)
16,7%-ot ért el a Jobbik a választások első fordulójában. Vona Gábor elnök értékelésében kijelentette: "Mi győzelemre születtünk, nem fogjuk...

Jobbik TV - A radikális változás éjszakája - a nap krónikája
2010-04-11 (07:43)
Vona Gábor és Morvai Krisztina szavazása, a napközbeni súlyos választási csalások, betetőzve az éjszakába nyúló kitolt urnazárásokkal. A...

Jobbik TV - Hunyadi Gábor OVB tag: "megakadályozzuk a csalásokat!"
2010-04-09 (03:50)
A Jobbik OVB delegáltja ismerteti az Országos Választási Bizottságban eddig végzett munkáját és a választással kapcsolatos legfontosabb...

Jobbik TV - Morvai Krisztina üzenete: "április 11-én vegyük vissza a hazánkat!"
2010-04-09 (08:13)
Morvai Krisztina, a Jobbik államfőjelöltje a kampánycsend előtti üzenetében arról beszél, hogy ez a választás sorsdöntő lesz hazánk jövője...

Jobbik TV - Budapesti kampányzáró - "Most vagy soha!"
2010-04-09 (10:50)
Több ezren gyűltek össze a Jobbik budapesti kampányzáró rendezvényére a Petőfi téren. Balczó Zoltán a Jobbik történelmi küldetéséről...

Jobbik TV - Exkluzív riport Washingtonból: a többség a Jobbikra szavazott
2010-04-08 (08:56)
Az Amerikai Egyesült Államokban három külképviseleti helyszínen lehet szavazni az idei országgyűlési választásokon. Az első fordulóban...

Jobbik TV - Morvai Krisztina Budafokon a jogfosztottság felszámolásáról
2010-04-07 (07:56)
A magyar emberek jogfosztottságának a felszámolása az államfő legsürgetőbb feladata, hiszen ma Magyarországon súlyosan sérül a jogállamiság -...

Jobbik TV - "Csak a nemzet!" - Országos mozgósítást hirdet a Jobbik
2010-04-08 (04:41)
Totális országos mozgósítást hirdet a Jobbik a kampány utolsó napjaira. Szabó Gábor pártigazgató "Csak a nemzet" jelszóval arra kéri a Jobbik...

Jobbik TV - Novák Előd feljelentést tett a fővárosi fideszes ingatlanpanama gyanúja miatt
2010-04-07 (02:41)
Novák Előd, a Jobbik alelnöke szerdai budapesti sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: a fideszes Pokorni Zoltán által vezetett fővárosi XII....

Vona Gábor: az elszámoltatásban színvakok leszünk!
2010-04-08 (10:59)
A Jobbik az elszámoltatásban "színvak", számára a számonkérés a legfontosabb feladat, függetlenül attól, hogy egy ügy melyik párthoz köthető;...

Jobbik TV - "Rabok legyünk vagy szabadok?" - Morvai Krisztina és Vona Gábor rákosmenti fóruma
2010-04-07 (10:30)
Zsúfolásig megtelt a nagyterem a Jobbik XVII. kerületi kampányzáróján, ahol Szilágyi György képviselőjelölt vendége Morvai Krisztina...

Felelősségre Von a Gábor!
2010-04-07 (00:47)
Ha nem akarod, hogy még egyszer visszajöjjenek, Vona Gáborra és a rendre szavazol!

Jobbik TV - Balczó Zoltán a Jobbik kultuszminiszter-jelöltje
2010-04-06 (07:12)
Balczó Zoltán a Jobbik oktatási, kulturális, ifjúsági és sportminiszter-jelöltje sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: az iskola alapvető feladata...

Vona Gábor - A magyar nemzet kormányfője!
2010-04-06 (02:49)
Vona Gábor, a magyar nemzet kormányfője. Győzzön a Jobbik! 2010. április 11.

 Krisztus feltámadt! - Vona Gábor Húsvéti üzenete
2010-04-03 (01:19)
A keresztény világ közel 2000 éve Húsvétkor a Megváltót ünnepli. A Megváltót, akit a zsidók ugyan keresztre feszítettek, de Ő harmadnapra...

Jobbik TV - Vona Gábor: bankadót és kilakoltatási tilalmat!
2010-04-01 (03:34)
A Jobbik kormányra kerülése esetén bevezeti a bankadót, parlamenti vizsgálóbizottságot hoz létre a bankok tevékenységének vizsgálatára, és...

Jobbik TV - Választási csalás fenyeget
2010-04-01 (04:43)
A Jobbik megdöbbentőnek és egyben felháborítónak tartja, hogy a közelmúltban Magyarországon ismét választási csalásra irányuló közvetlen...

Jobbik TV - Vona országjárása: a patkányok támadják, a magyarok szeretik a Jobbikot
2010-03-30 (07:34)
Miközben a parlamenti pártok nagykoalíciós össztüzet intéznek a nemzeti párt ellen, a kampány fórumain hatalmas szeretet övezi a jobbikosokat....

Jobbik TV - Szegedi Csanád: a Fidesz és az MSZP megfutamodik a vita elől
2010-03-26 (04:23)
Sem az MSZP sem a Fidesz politikusai nem vállalták a vitát a Jobbikkal a Politológushallgatók Országos Szövetsége két napos konferenciáján. Novák...

Jobbik TV - Nyikos László a Jobbik pénzügyminiszter-jelöltje
2010-03-26 (04:41)
A Jobbik kormányfőjelöltje, Vona Gábor bemutatta a párt pénzügyminiszter-jelöltjét. Nyikos László közgazdász, az Állami Számvevőszék (ÁSZ)...

Jobbik TV - Staudt Gábor Balatonbogláron
2010-03-25 (09:58)
A Jobbik jogi kabinetjének vezetője, Staudt Gábor Balatonbogláron ismertette a radikális változás programját és kijelentette: április 11-én...

Jobbik TV - Balczó Zoltán és Szegedi Csanád felszólalásai a pénzügyi válság okozóiról
2010-03-25 (03:06)
Balczó Zoltán és Szegedi Csanád, a Jobbik EP-képviselői felszólalásaikban a globális pénzügyi válság kapcsán az okok és a felelősök...

Jobbik TV - Népesedési munkacsoportot alakított a Jobbik
2010-03-24 (05:55)
Z. Kárpát Dániel szakpolitikus vezetésével népesedési munkacsoportot hozott létre a Jobbik, hogy radikális változást érjen el a népességfogyás...

   Radikális változást! - Jobbik kampányfilm - 2010
2010-03-26 (00:30)
Vegyük vissza együtt a hazánkat! Radikális változást, a nép nevében! Április 11-én szavazzon a Jobbikra!

Jobbik TV - Morvai Krisztina az izraeli kémrepülő-ügyről: törvénysértés és hazaárulás
2010-03-23 (10:50)
Morvai Krisztina, a Jobbik EP-képviselője és államfőjelöltje részt vett a honvédelmi bizottság rendkívüli ülésén, amelyet az izraeli...

Jobbik TV - Leadta országos listáját a Jobbik
2010-03-22 (03:43)
Szabó Gábor pártigazgató leadta az Országos Választási Bizottságnak a Jobbik országos listáját. A húsz területi lista mindegyike már a...

Varga Géza a Jobbik mezőgazdasági és vidékfejlesztési miniszterjelöltje
2010-03-21 (08:18)
Vona Gábor a Jobbik elnöke bemutatta Varga Gézát a párt mezőgazdasági és vidékfejlesztési miniszterjelöltjét. A Jobbik a nemzet felemelkedése...

Jobbik TV - Új Magyar Gárda vérengzés a Péterfy utcában
2010-03-22 (06:54)
Ne csak az aszfaltra folyjon a magyar vér! Az Új Magyar Gárda Mozgalom Pest megyei és budapesti egységei csatlakozva a mozgalom országos akciójához...

Jobbik TV - Hegedűs Tamás a Jobbik gazdasági miniszterjelöltje: "Adózzanak a multik!"
2010-03-19 (04:32)
A Jobbik árnyékkormány újabb tagját mutatta be Vona Gábor kormányfőjelölt. A párt gazdasági és informatikai miniszterjelöltje Hegedűs Tamás,...

Minden magyar egyet akar! - Vona Gábor kampánykörútja
2010-03-17 (04:49)
Pillanatképek Vona Gábor országjáró kampánykörútjáról, a Patrióta zenéjével. Április 11-én nincs más választás: győzzön a Jobbik! Vonát...

Jobbik TV - "Készen állunk a kormányzásra!" - A Jobbik március 15-i nemzeti seregszemléje
2010-03-15 (10:56)
Több tízezren gyűltek össze a Jobbik március 15-i nagygyűlésén a Bajcsy Zsilinszky útron A párt történetének legnagyobb rendezvényén beszédet...

Jobbik TV - Aki rendet tesz hazánkban: Volner János a Jobbik rendvédelmi miniszterjelöltje
2010-03-12 (05:26)
A Jobbik árnyékkormányának újabb tagját mutatta be Vona Gábor kormányfőjelölt. A rendvédelmi minisztérium élére Volner Jánost, az Új Magyar...

Jobbik TV - "Lesz magyar feltámadás!" - Vona Gábor Miskolcon
2010-03-12 (10:47)
A Jobbik egyik fellegvárában, Miskolcon telt ház és óriási lelkesedés fogadta a Jobbik kormányfőjelöltjét, Vona Gábort. Egyed Zsolt...

"Az igazság szabaddá tesz!" - Vona Gábor köszönti a megújult Jobbik TV nézőit
2010-03-10 (01:48)
A Jobbik TV mostantól saját felülettel működik és a www.jobbiktv.hu oldalon érhető el. Itt választási hírek, tudósítások, Hírpótló...

Jobbik TV - EU - Morvai Krisztina és Balczó Zoltán felszólalásai az EP-ben
2010-03-11 (10:45)
Morvai Krisztina és Balczó Zoltán, a Jobbik EP-képviselői felszólalásaikban a neoliberalizmussal szemben az igazságosság és a nemzeti...

2010. március 15. - A Nemzet Seregszemléje - Vona Gábor meghívója
2010-03-12 (00:48)
Most áprilisban az ország sorsáról történelmi döntést kell hoznunk. Eldöntjük, hogy az elmúlt 20 év zsákutcájában topogunk- e tovább, vagy...

Jobbik TV - Vona Gábor és Z. Kárpát Dániel óbudai fóruma
2010-02-05 (10:39)
Vona Gábor, a Jobbik kormányfőjelöltje az elszámoltatásról és a politikusbűnözés elleni küzdelemről beszélt Óbudán. A fórumon bemutatkozott...

Jobbik TV - A Jobbik bemutatta külügyi és külgazdasági miniszterjelöltjét
2010-03-05 (06:10)
Nemzeti érdekű és keleti "testvéri" kötelékeken alapuló külpolitikát ígért pártja nevében a Jobbik pénteken bemutatott külügyi és...

FankaDeli és Szegedi Csanád - Új Magyar Honfoglalás
2009-09-22 (06:30)
www.fankadeli.hu

Vona Gábor az Estében értékeli az EP választás eredményét
2009-06-13 (09:09)
Vona Gábor az Estében értékeli az EP választás eredményét

Elindul a tank - 2006. október 23. Budapest
2006-10-23 (00:31)
Felkelés a gyurcsányi diktatúra ellen az '56-os forradalom kitörésének 50. évfordulóján.

Toborzó 2009. március 15-ére
2009-03-10 (00:39)
Mindnyájunknak el kell menni! http://jobbik.hu/node/5905

Jobbik TV - 2009. március 15.
2009-03-16 (09:40)
Összefoglaló a március 15-ei eseményekről: Magyar Gárda avatás, Jobbik EP választási kampánynyitó nagygyűlés, rendőrterror Morvai Krisztina,...

Jobbik TV - Morvai Krisztina feljelenti Gyurcsány Ferencet
2009-03-17 (07:33)
A Jobbik sajtótájékoztatója a Morvai Krisztina elleni rendőri erőszakról. Morvai Krisztina, Vona Gábor és Gaudi-Nagy Tamás véleménye a március...

JobbikTV - Morvai Krisztina Gyurcsány színjátékáról
2009-03-21 (03:14)
Morvai Krisztina szerint eljött az idő, hogy véget vessünk a magyarokat megalázó Gyurcsány-rezsim trükközéseinek. Utcai demonstrációkkal kell...

Jobbik TV - Morvai ellenállást hirdet - "SZDSZ TAKARODJ!
2009-03-31 (09:15)
Morvai Krisztina, a Jobbik EP-listavezetője országos ellenállást hirdetett az előrehozott választásokért. Ne hagyjuk, hogy az 1%-os törpepárt, az...

Jobbik TV - Tüntetés a hazaárulók ellen
2009-04-15 (09:37)
Tüntetés a hazaárulók ellen.

Jobbik TV - Interjú Vona Gáborral az EP kampányról
2009-04-27 (07:31)
Interjú Vona Gáborral, a Jobbik elnökével az EP kampányról, a párt elleni támadásokról és arról, hogy "ma a Jobbik egyszerű aktivistájának...

Jobbik TV - A Szent Koronánál tett esküt a Jobbik OVB-delegáltja
2009-04-27 (06:21)
Bővebben, képekkel: http://www.jobbik.hu/rovatok/kozlemeny/a_szent_koronanal_tett_eskut_a_jobbik_ovb-delegaltja_kepekkel_es_videoval

Jobbik TV - Budapesti Híradó
2009-04-30 (03:02)
Kivágták Kivágót: a Jobbik egy időre megakadályozta a III/II-es ügynök "beszivárgását" a Fővárosi Közgyűlésbe. Elég a mutyizásból!...

Jobbik TV - Morvai az Új Világrendről - 2009. május 1.
2009-05-05 (10:08)
A több ezer embert vonzó Jobbik majálison Morvai Krisztina, a párt EP listavezetője többek között a Jobbik történelmi hivatásáról, az új,...

Jobbik TV - Morvai Krisztina a Jobbik elleni aljas kampányró
2009-05-07 (05:07)
A Jobbik EP listavezetője, Morvai Krisztina sajtótájékoztatóján üzent a média vezetőinek, az újságíróknak és a választóknak: Ideje véget...

Az új erő EP-kampányfilmje - Győzzön a Jobbik!
2009-05-15 (00:30)
Az új erő EP-kampányfilmje - Győzzön a Jobbik!

Pongrátz Gergely megható beszéde a Jobbik alakuló gyűlésén
2010-02-05 (07:20)
A Corvin köz '56-os főparancsnoka arra kérte a Jobbik alapítóit: vigyék tovább a lyukas zászlót és folytassák tovább a hősök küzdelmét.

Jobbik TV - Támadás a Jobbik irodái ellen
2009-05-20 (01:06)
Beérett az SZDSZ gyűlöletkampánya: május 20-ára virradóra támadás érte a Jobbik két fővárosi irodáját. A fizikai támadás lelkileg...

Jobbik TV - Akció az Igazságért! - Morvai Krisztina üzenete
2009-05-28 (05:14)
Az EU-kampány a véghajrához közeledik. Terjesszétek teljes erővel az igazságot, itt az Új Erő, lesz magyar feltámadás! Mindenki hozzon még 5...

Jobbik TV - "Elszámoltatást az egészségügyben is!" - Jobbik - MOSZ együttműködés
2009-06-03 (06:10)
"Az elmúlt időszak egyik legnagyobb vesztese az egészségügy, ahol szintén a törvények adta elszámoltatásra készül a Jobbik" - mondta Vona Gábor,...

JobbikTV - EP-kampányzáró és Trianon megemlékezés
2009-06-05 (10:09)
Összefoglaló a Jobbik EP kampányzárójáról és Trianon megemlékezéséről. Nézze és hallgassa meg nálunk mindazt, ami a "jobboldali és nemzeti"...

Jobbik TV - Morvai Krisztina üzenete a kampánycsend előtt
2009-06-05 (04:58)
Morvai Krisztina a kampány végén mindenkit arra buzdít: június 7-én szavazzunk az igazság pártjára: a Jobbikra!

Jobbik TV Exkluzív - Június 7.: az Igazság napja
2009-06-08 (05:35)
Összefoglaló, pillanatképek az EP választás napjáról - Morvai Krisztina és Vona Gábor szavaz, este eredményvárás, majd eldől: Három a magyar...

Jobbik TV - Morvai Krisztina és Vona Gábor az EP választás eredményéről
2009-06-08 (09:28)
Itt az új erő! Vona Gábor és Morvai Krisztina a választás éjszakáján értékelte az eredményt. Eljött az Igazság napja, középpárttá vált a...

Jobbik TV - "Folytatjuk a harcot" - Vona Gábor és Morvai Krisztina tájékoztatója
2009-06-11 (09:41)
Sajtótájékoztató a választási siker után. Vona Gábor bejelenti, hogy a Jobbikot és a nemzetet Morvai Krisztina és Balczó Zoltán mellett Szegedi...

Jobbik TV - Králik Attila temetése Nagybörzsönyben
2009-06-22 (10:10)
Králik Attila nagybörzsönyi erdészt június 8-án gyilkolta meg brutális kegyetlenséggel egy cigány. A börzsönyi falu lakóinak kérésére a...

Jobbik TV - Feloszlatták a Magyar Gárda Egyesületet - a gárdisták nem hátrálnak!
2009-07-02 (10:19)
A Fővárosi Ítélőtábla - nyilvánvalóan politikai nyomásra - helybenhagyta a Fővárosi Bíróság ítéletét és jogerősen feloszlatta a Magyar...

Jobbik TV - "Kormányzásra készülünk" - Vona Gábor beszéde a Jobbik kongresszusán
2009-07-03 (10:36)
A Jobbik Kongresszusán Vona Gábor, a Jobbik elnöke irányadó beszédet tartott a küldötteknek. Kijelentette: "A magyar társadalom hatalmasat kiáltva...

Jobbik TV - Vona Gábort elhurcolja a rendőrség!!! - vágatlanul
2009-07-05 (06:22)
Exkluzív! Vona Gábort minden ok nélkül leteperték és bilincsben hurcolták el a hazaárulók szolgái - vágatlanul.

Jobbik TV - A Bajtársiasság napja - 2. rész
2009-07-04 (10:52)
2009. július 4. - A Magyar Gárda Mozgalom tagjai részt vettek a politikai foglyok igazságáért és a Magyar Gárda betiltása ellen törvényesen...

Jobbik TV - A Bajtársiasság napja - 1. rész
2009-07-04 (10:47)
2009. július 4. - A Magyar Gárda Mozgalom tagjai részt vettek a politikai foglyok igazságáért és a Magyar Gárda betiltása ellen törvényesen...

Jobbik TV - Az Újjászületés Napja
2009-07-11 (10:59)
A Magyar Gárda erősebb mint valaha! Ezt bizonyítja a Szabadság téren a kormányzati rendőrterror ellen összegyűlt hatalmas tömeg és a több száz...

Jobbik TV EU - Jobbikos EP-képviselők első felszólalásai az Európai Parlamentben
2009-07-15 (04:28)
Exkluzív videó: Helytálltak a Jobbik EP-képviselői Strasbourgban, az Európai Parlament első plenáris ülésén. Szegedi Csanád ígéretéhez híven...

Jobbik TV EU - Morvai Krisztina beszámolója az EP-delegáció eddigi munkájáról
2009-07-29 (09:56)
A Jobbik Európai Parlementi képviselői ígéretükhöz híven rendszeresen beszámolnak az EP-ben végzett munkájukról. Morvai Krisztina ismerteti, hogy...

Jobbik TV - A Gárda diadala Egerben
2009-08-20 (09:15)
Az augusztus 20-i ünnep előestéjén Egerben a Szent Imre szobor koszorúzására összegyűlt heves megyei Gárda 18 tagjának előállítása hírére...

Jobbik TV - Szegedi Csanád megkoszorúzta a révkomáromi Szent István-szobrot
2009-08-22 (09:21)
Sólyom László köztársasági elnök szlovákiai kitiltása és meghátrálása hírére Szegedi Csanád, a Jobbik EP-képviselője a Magyar Gárda...

Jobbik TV - "A Gárda soha nem adja fel!" - avatás Szentendrén
2009-08-22 (10:46)
Az Új Magyar Gárda Mozgalom augusztus 22-én 620 új gárdistát avatott, köztük a Gárda Csendőrség tagjait. A rendőri tiltások miatt egy...

Jobbik TV - Folytatódik a megfélemlítés - kihallgatták Vona Gábort
2009-08-24 (08:25)
Nevetséges váddal, három évig terjedő szabadságvesztéssel sújtható büntetőügy gyanúsítottjaként hallgatták ki Vona Gábort a szombati...

Jobbik TV - I. Nemzeti Gazdafórum - Morvai Krisztina a gyarmatosítás ellen
2009-09-03 (08:35)
A Veszprém megyei Kamondnál óriási érdeklődés mellett rendezték meg az I. Nemzeti Gazdafórumot. Morvai Krisztina EP képviselő kijelentette:...

Jobbik TV - Szegedi Csanád Erdélyben "Új Magyar Honfoglalást" hirdet
2009-09-11 (10:28)
A Jobbik EP-képviselője, Szegedi Csanád első hivatalos útja - korábbi ígéretéhez híven - Erdélybe vezetett, ahol a már hagyományos II....

Jobbik TV - "Az Igazság mindig győzni fog!" - Új Magyar Gárda avatás Kerepesen
2009-09-14 (10:56)
A már szokásos törvénytelen rendőri vegzálás mellett tartott családi napot az Új Magyar Gárda Mozgalom Kerepes közelében. A magánterületen...

Jobbik TV EU - Jobbikos EP-képviselők felszólalásai Strasbourgban
2009-09-16 (10:23)
A Jobbik EP képviselői tovább folytatják a harcot a magyarságért és az igazságért. Az Európai Parlament őszi nyitányán a strasbourgi plenáris...

Jobbik TV EU - Morvai Krisztina felszólalásai a tejtermelők érdekében Strasbourgban
2009-09-17 (02:57)
Morvai Krisztina az Európai Parlament plenáris ülésén a tejválságról szóló EP vita során kétszer is felszólalt a drámai helyzetben lévő tejes...

Jobbik TV - "Új magyar honfoglalás" - Szegedi Csanád és FankaDeli országjárásra indul
2009-09-18 (06:27)
"Új Magyar Honfoglalás" mottóval elsősorban a fiatalokat megcélzó országjárásra indul Szegedi Csanád jobbikos EP-képviselő és Kőházy Ferenc...

Jobbik TV - Készül a Jobbik korszakváltó programja
2009-09-24 (08:24)
A Jobbik megkezdte a szakmai felkészülést a jövő évi országgyűlési választásokra. A kész programot január 16-án teszik nyilvánossá, hangzott...

Jobbik TV - Tüntetés Kiskunlacházán a közbiztonságért
2009-09-29 (10:51)
Az elmúlt napokban több gyalázatos esemény történt az amúgy is forrongó Kiskunlacházán, a cigánybűnözők által sokszorosan terror alatt tartott...

Jobbik TV - "Rendet teszünk!" - Jobbik konferencia a rendvédelemről
2009-10-05 (09:17)
A Jobbik "Radikális Változás" elnevezésű szakmai konferenciasorozatának első alkalmán a "Rendvédelem és közbiztonság" témakörében szakértők...

Jobbik TV - Jobbik a Parlamentben
2009-10-06 (09:50)
Történelmi pillanat: a Jobbik Magyarországért Mozgalom EP képviselői először szólaltak fel hivatalosan a magyar Országgyűlésben. Morvai Krisztina...

Jobbik TV EU - Jobbikos felszólalások az Európai Parlamentben - október 7 - 8.
2009-10-08 (05:40)
A Jobbikos EP képviselők töretlen aktivitással küzdenek az igazságért az EP-ben. Balczó Zoltán a megismételtetett ír népszavazással kapcsolatos...

Jobbik TV - Új Magyar Gárda: Elég a kézi vezérlésű rendőrterrorból!
2009-10-20 (10:47)
A folyamatos - jogerős bírósági ítéletekkel is szembemenő - rendőri törvénytelenségekre emlékeztettek és annak beszüntetését követelték az...

Jobbik TV - Jobbikos felszólalások az EP-ben
2009-10-21 (10:45)
A Jobbik sűrű napokat zárt az EP-ben: Morvai Krisztina "Szabadságot a politikai foglyoknak!" feliratú pólóban emlékeztette az értetlenkedő Barrosot...

Jobbik TV - Nem állunk meg félúton! - Október 23-ai ünnepség a Deák téren
2009-10-26 (10:56)
Így mosta le a többi pártot a Jobbik október 23-án a Deák téren. Részletek Vona Gábor, Morvai Krisztina, Balczó Zoltán, Murányi Levente és a...

Jobbik TV - Z. Kárpát Dániel előadása az Atilla Király Népfőiskolán
2009-11-05 (10:54)
Idén szeptemberében immár második - 2009/10-es - tanévét kezdte meg az Atilla Király Népfőiskola. Az egyre népszerűbb intézmény idén...

Jobbik TV - A Gárda újabb cigányterror súlytotta családot menekített ki otthonából
2009-11-06 (03:16)
Egy a sok tucat életmentő Gárda-akcióból: Az Új Magyar Gárda Mozgalom tagjai egy cigányok által folyamatosan fenyegetett és fizikailag is...

Jobbik TV - "Gyermek nélkül nincs haza" - ifjúsági és népesedési konferencia
2009-11-09 (09:15)
A Jobbik szakmai konferencia sorozatának második állomása is telt házat vonzott. Ezúttal az ifjúság és népesedés témáját járták körül az...

Jobbik TV - Vona: "Tormay Cécile szelleme bennünk él tovább!"
2009-11-11 (10:44)
Tormay Cécile írónő, a "Bujdosó könyv" szerzőjének emléktábláját avatták fel Horthy Miklós budapesti bevonulásának 90. évfordulóján a...

Jobbik TV - Vona Gábor: "A parlamenti pártok állnak a sajóbábonyi provokáció mögött!"
2009-11-18 (10:34)
Vona Gábor, a Jobbik elnöke személyesen látogatott el Sajóbábonyba, hogy találkozzon a helyi cigányok által életveszélyesen megfenyegetett és...

Jobbik TV - Újabb koncepciós per a gárdakapitány ellen Egerben
2009-11-20 (05:07)
Nem jogerős ítélet született az Új Magyar Gárda Heves megyei kapitánya, Ferenczi Henrik koncepciós perében Egerben. A kapitány ellen azért indult...

Jobbik TV - Horthy Miklós emlékmenet - vörös rendőrterrorral
2009-11-23 (10:41)
Több ezren vettek részt a Horthy Miklós budapesti bevonulásának 90. évfordulójára rendezett emlékmeneten. A Kosztolányi Dezső térről a Gellért...

Jobbik TV - Vona: "Orbán végre álljon ki az igazság mellett!"
2009-11-24 (08:16)
Beperli az Új Magyar Gárda Mozgalom az Országos Cigány Önkormányzatot, a Jobbik pedig ismeretlen tettes ellen tesz feljelentést rémhírterjesztés,...

Jobbik TV - Budaházy pert nyert a rendőrséggel szemben
2009-11-24 (03:56)
Budaházy György beperelte a rendőrséget, miután 2008. április 11-én többedmagával jogtalanul hurcolta őt el a rendőrség a Clark Ádám térre...

Jobbik TV - Szolidaritás a Gárdával - előállították a Jobbikos képviselőt
2009-11-26 (08:21)
Gyenge Zsolt, a Jobbik önkormányzati képviselője - a szolidaritás jegyében - a Magyar Gárda mellényében vett részt a VI. kerületi önkormányzati...

Jobbik TV - EU - Balczó: "A szlovák nyelvtörvény Európa szégyene!"
2009-11-26 (02:41)
Az Európai Parlament plenáris ülésén Balczó Zoltán, a Jobbik EP-képviselője Európa szégyenének nevezte a szlovák nyelvtörvényt. Mint...

Jobbik TV - Adventi keresztállítások Budapesten
2009-12-01 (09:41)
A Jobbik hagyományosan az adventi időszakban kettőskereszteket állít országszerte, hogy felhívja a magyarok figyelmét a karácsonyi ünnep valódi...

Jobbik TV - Tüntetés Vácon a politikai foglyok szabadságáért
2009-12-07 (10:32)
Bármit is tesz a hazaáruló hatalom, győzni fogunk és eljön a szabadság! Ennek jegyében - hatalmas rendőri készültség mellett - tüntetett a váci...

Jobbik TV - Vona Rómában: "Csak az értékekre, a tradíciókra és a rendre építkezhetünk!"
2009-12-07 (09:41)
Vona Gábor a Fiamma Tricolore (a háromszínű láng) római kongresszusán szólalt fel. A Jobbik elnökét mindvégig Magyarország leendő...

Jobbik TV - Szakmai konferencia: "Fel kell támasztani az egészségügyet és a nemzetet!"
2009-12-09 (09:54)
A Jobbik harmadik nagyszabású szakmai konferenciáját tartotta, ami ezúttal az egészségügyről és a szociális támogatásokról szólt. Z. Kárpát...

Vona Gábor a Duna TV-ben: "Számonkérő Központot hoz létre a Jobbik"
2009-12-09 (10:59)
Vona Gábor volt a vendége a Duna TV "Hattól-Nyolcig" című reggeli műsorának. A Jobbik elnöke többek között elmondta: az elmúlt 20 év...

Jobbik TV - A Jobbik megnevezte miniszterelnök-jelöltjét
2009-12-17 (10:05)
Vona Gábor pártelnök lett a Jobbik kormányfőjelöltje. A miniszterelnök-jelölt szerint a Jobbik kormányozni készül, minimális célja pedig az,...

Jobbik TV - Z. Kárpát Dániel a vidék feltámasztásáról
2009-12-28 (10:07)
Az Atilla Király Népfőiskola (www.atillakiraly.hu) népszerű előadója, Z. Kárpát Dániel a Hangya Szövetkezetek példáján keresztül vázolta fel,...

Jobbik TV - Vona Gábor újévi üzenete
2009-12-30 (03:59)
A Jobbik elnöke, Vona Gábor újévi üzenete.

Jobbik TV - Balczó Zoltán: visszautasítjuk illegitim Bajnai kirekesztő szándékát
2010-01-04 (06:21)
Bajnai Gordon miniszterelnök az MTI-nek adott nyilatkozatában kijelentette, hogy a kormány minden pártnak megengedi, hogy belenézzen a pénzügyekbe,...

Jobbik TV - Pörzse Sándor a Jobbik I. kerületi képviselőjelöltje!
2010-01-07 (03:51)
Pörzse Sándor a Jobbik képviselőjelöltjeként indul a 2010-es parlamenti választásokon - jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján Vona...

Jobbik TV - Futószalagon ítélik el a gárdistákat - kitartanak
2010-01-08 (03:04)
Tavaly július 4-én - a Bajtársiasság napja néven elhíresült - Erzsébet téri békés, "fűben ülni tilos" demonstrációt a rendőrség brutálisan...

Jobbik TV - "A Jobbiké az egyetlen életképes gazdasági program"
2010-01-11 (08:42)
Óriási érdeklődés övezte a Jobbik konferencia-sorozatának utolsó állomását, amelyen ezúttal a gazdaság témakörét járták körül. Az...

Jobbik TV - Gaudi-Nagy Tamás a Jobbik képviselőjelöltje
2010-01-18 (08:02)
A Nemzeti Jogvédő Alapítvány vezetője, Gaudi-Nagy Tamás a Jobbik országgyűlési képviselő-jelöltjeként folytatja a küzdelmét a magyar emberek...

Jobbik TV - Szegedi Csanád Szlovákia kizárását kezdeményezte Strasbourgban
2010-01-18 (01:44)
Szegedi Csanád, a Jobbik EP-képviselője Szlovákia EU-tagságának felfüggesztését kezdeményezte az Európai Parlament strasbourgi ülésén. Napirend...

Magyar Guantanamo - Törjük át a hallgatás falát!
2010-02-04 (10:59)
Megdöbbentő részletek a "politikai foglyok" hozzátartozóinak és a már szabadult gyanúsítottak meghallgatásából. Kirívó jogsértések...

Jobbik TV - "Esküszünk" - A Jobbik jelöltjeinek esküje
2010-01-19 (04:55)
A Jobbik országgyűlési képviselőjelöltjei a Magyar Szent Korona másolata előtt esküt tettek: "Én, a Jobbik országgyűlési képviselőjelöltje a...

Jobbik TV - Választási irodákat nyit a Jobbik, várják az embereket
2010-01-20 (02:42)
2010. január 19-én a Pesti úti új kampányirodájában bemutatkozott a Jobbik Magyarországért Mozgalom XVII. kerületi alapszervezetének...

Jobbik TV - A Jobbik reményt nyújt a győrszemerei cigánybűnözés elszenvedőinek is
2010-01-21 (10:59)
A Győr-Moson-Sopron megyei Győrszemerén hosszú ideje néhány cigány család terrorizálja a lakosságot. A Jobbik helyi képviselőjelöltjei a helyiek...

Jobbik TV - Pörzse Sándor és Z. Kárpát Dániel nemzetébresztő fóruma Óbudán
2010-01-30 (09:50)
A Jobbik országgyűlési képviselőjelöltje nemzetébresztő lakossági fórumot tartottak Óbudán. Z. Kárpát Dániel felvázolta a kitörési...

Jobbik TV - Szegedi Csanád Harkányban: "Hiszek a győzelemben!"
2010-02-03 (10:47)
Szegedi Csanád a Jobbik alelnöke és EP-képviselője tartott fórumot Harkányban, a térség képviselőjelöltjével, Barkó Bélával. Szegedi csanád...

Jobbik TV - Morvai Krisztina petíciót indít a politikai foglyokért
2010-02-05 (10:48)
Morvai Krisztina, a Jobbik EP képviselője sajtótájékoztatón jelentette be, hogy petíciót indít a politikai foglyok szabadulásáért és a magyarok...

Jobbik TV - Felhívás: Mindenki hozzon még 10 kopogtatót!
2010-02-08 (06:29)
Hétfőn elkezdték az ajánlószelvények (kopogtatócédulák) kézbesítését. Szabó Gábor, a Jobbik országos kampányfőnöke felhívásában arra...

Jobbik TV - Tűnjön el a szovjet emlékmű jogsértő jelképe!
2010-02-09 (07:13)
A Szabadság téri szovjet emlékművön található önkényuralmi jelképek miatt a Jobbik feljelentést tett, mely alapján az ügyészség is...

Jobbik TV - Szegedi Csanád Balatonbogláron: Van kiút!
2010-02-10 (10:57)
A Jobbik EP-képviselője, Szegedi Csanád telt ház előtt tartott lakossági fórumot Balatonbogláron. A párt alelnöke kijelentette, nemzeti...

Jobbik TV - Kiss Róbert Siklóson: a Magyar Gárda a nemzet lelkiismerete
2010-02-10 (10:50)
Kiss Róbert, az Új Magyar Gárda főkapitánya és Barkó Béla, a térség országgyűlési képviselőjelöltje tartott fórumot Siklóson. Kiss Róbert...

Jobbik TV - Morvai Krisztina és Balczó Zoltán felszólalásai Strasbourgban
2010-02-11 (07:08)
Morvai Krisztina és Balczó Zoltán EP-képviselők legújabb strasbourgi felszólalásaikban ismét bemutatták, hogy lehet következetesen és...

Jobbik TV - Árnyékkormányt alakít a Jobbik
2010-02-12 (03:39)
Árnyékkormányt alakít a Jobbik- jelentette be Vona Gábor kormányfőjelölt, a párt pénteki sajtótájékoztatóján. A pártelnök elmondta: minden...

Jobbik TV - Morvai Krisztina felszólalt a magyar országgyűlés bizottságaiban
2010-02-15 (08:52)
Nyilvánvalóvá vált, hogy a parlamenti pártok földügyben kénytelenek a Jobbik után kullogni, emberi jogi kérdésekben pedig ismét összeborultak....

Jobbik TV - Vona Gábor több száz kopogtatót gyűjtött a Nyugati téri aluljáróban
2010-02-17 (07:44)
Óriási érdeklődés közepette gyűjtött ajánlószelvényeket Vona Gábor, a Jobbik kormányfőjelöltje Budapest két legforgalmasabb aluljárójában,...

Jobbik TV - Vona Gábor Pécsen: "Mindenki hozzon még tíz embert!"
2010-02-18 (10:23)
Vona Gábor, a Jobbik elnöke és kormányfőjelöltje országjáró körútjának pécsi állomásán bemutatta a Radikális Változás programját és arra...

Jobbik TV - Pörzse Sándor Siklóson
2010-02-19 (09:43)
Pörzse Sándor újságíró, a Jobbik országgyűlési képviselőjelöltje siklósi lakossági fórumán többek között arról beszélt, hogy józanodott...

Jobbik TV - "Bíznak bennünk az emberek" - Balczó és Pörzse kopogtatógyűjtése
2010-02-23 (08:04)
Balczó Zoltán és Pörzse Sándor képviselőjelöltek Budapesten a Fény utcai piacon gyűjtöttek nagy sikerrel kopogtatót. A standolások és az...

Jobbik TV - Gaudi-Nagy Tamás a Jobbik igazságügy miniszter-jelöltje: "Lesz elszámoltatás!"
2010-02-26 (06:39)
Radikális változás kell az igazságügyben is, jelentette ki Gaudi-Nagy Tamás, akit a jobbik igazságügy miniszter-jelöltjeként mutatott be Vona...

Jobbik TV - Megemlékezés a kommunizmus áldozatainak emléknapján
2010-02-26 (10:25)
Az Új Magyar Gárda Mozgalom és a Jobbik közös megemlékezést tartott a kommunizmus áldozatainak emléknapján a budapesti Memento emlékműnél....

Jobbik TV - Vona Gábor és Pörzse Sándor diadalmenete Borsodban
2010-03-02 (09:52)
Vona Gábor országjárása Borsod-Abaúj-Zemplén megyében folytatódott: Sárospatakon, Szerencsen és Tiszavasváriban is hatalmas érdeklődés és...

Jobbik TV - Első a Jobbik a kopogtatóleadásban
2010-03-03 (03:12)
A Jobbik mind a 176 egyéni választókerületi jelöltjének összegyűlt az induláshoz szükséges mennyiségű ajánlószelvény, ez is mutatja, hogy a...

Jobbik TV - "Rendet, csendőrséget!" - Volner János Gödöllőn
2010-03-04 (10:00)
Volner János, a Jobbik képviselőjelöltje gödöllői előadásában párt rendvédelmi terveiről, a közbiztonság helyreállításáról, a...

Jobbik TV - Vona Gábor: "A Jobbik készen áll a kormányzásra!"
2010-01-17 (10:58)
"A Jobbik felkészült a választási kampányra és készen áll, hogy az ország megmentése érdekében átvegye a kormányzást" - mondta Vona Gábor, a...

Jobbik TV - Vona Gábor több száz kopogtatót gyűjtö
2010-02-26 (07:44)
Óriási érdeklődés közepette gyűjtött ajánlószelvényeket Vona Gábor, a Jobbik kormányfőjelöltje Budapest két legforgalmasabb aluljárójában,...

Jobbik TV - Bajtársiasság napja per - törvénytelen
2010-02-24 (05:44)
Megkezdődött a Fővárosi Bíróságon az a közigazgatási per, amelyben Kiss Róbert, a Magyar Gárda főkapitánya azt kéri a bíróságtól:...

Jobbik TV - Vona Gábor Makón: ez a választás népszavazás lesz az elmúlt 20 évről
2010-02-24 (09:32)
Óriási sikerrel dübörög Vona Gábor országjárása. A turné makói állomásán a Jobbik kormányfőjelöltje többek között a radikális változás...

Hóhányók
2010-02-16 (00:33)
RADIKÁLIS VÁLTOZÁST! ELTAKARÍTJUK A SZEMETET 2010. ÁPRILIS 11-ÉN!

Jobbik TV - Morvai Krisztina Brüsszelben látta vendégül a Jobbik TV nyertes nézőit
2009-11-27 (08:11)
Morvai Krisztina ígéretéhez híven Brüsszelben látta vendégül egy ősszel meghirdetett "vetélkedő" szerencsés nyerteseit. Mint emlékezetes a...

Jobbik TV - EU - Morvai Krisztina brüsszeli felszólalásai
2010-02-09 (04:02)
Morvai Krisztina, a Jobbik EP-képviselője folytatja küzdelmét a nemzeti érdekekért és az igazságért Brüsszelben. Legfrisebb felszólalásaiban...

Már hetilap a Barikád - TV reklám
2010-01-19 (00:21)
Barikád TV spot

Jobbik - Kampányfilm 2010
2010-02-22 (00:50)
Radikális változás kell, a nép nevében! Ne igyunk előre a medve bőrére, küzdjünk együtt a győzelemért, hogy 2010. április 11-e piros betűs...